új teremtés: Az ÓSz szerint a →teremtés nem egyszeri tört. esemény, mely a múltban zajlott le, hanem olyan dolog, mely a tört-ben ismétlődik (vö. Iz 43,2.15.19; 44,21; 48,12). Isten folytatva teremtő tevékenységét újra meg újra üdvözítő tetteket visz végbe (45,6). Mindenekelőtt eszkat. tetteivel számolnak Izr. fiai új teremtői tevékenységként. Ennek lesz gyümölcse az örök üdvösség: „az új ég és az új föld” (65,17; 66,22). Az apokaliptika hagyományában a tökéletes új teremtmény a gonosz jelen világgal áll szemben (Hénoch (etióp) 72,1; Jubileumok könyve 4,26; 1QS IV,25). Már Jeremiás (Jer 31,21) és Ezekiel (Ez 36,24–28) beszél az ember (valláserkölcsi szempontból való) újjáteremtéséről, belső megújulásáról (vö. Zsolt 51,12). Az ÚSz úgy látja: az valósult meg, amire a próf-k vártak (előbb már 1QH III,19–23?). Krisztus kereszthalálával a régi kozmoszt keresztre szegezték, feltámadásával pedig megjelent az új teremtmény (Gal 6,14). Az új szövetséget Istennek Krisztusban végbevitt üdvözítő tette vezette. Aki a keresztség révén „Krisztusban van”, az új teremtmény (2Kor 5,17). Az üdvösségnek eljövendő javai annak beteljesedései, ami lényegében már elkezdődött (1Kor 15,22; Róm 8,19–30; vö. 2Pt 3,13; Jel 21,2–5). A belső ember ~e kezdetét vette, valósággá vált, de új erkölcsöt követel (Róm 6,4.6; Kol 3,10; Ef 2,10; 4,24); →megújulás; →újjászületés. R.É.

BL:1872.